2018. május 25., péntek

Máté







10 éves Máté

Jujj, hogy vártuk. És mennyi ideig... Anikónak köszönhetően elmentünk Törökországba, ott döntött úgy, hogy végre kiválaszt minket. Péter szerint Isztambulban, nekem meggyőződésem, hogy Göremében. Mindegy az végülis....
2007. szeptember végén Csíkban forgattam, 30 éves volt a Táncház mozgalom, ott ügyködött a Magyar adás. Na ott lettem gyanús magamnak. Három tesztet is végigcsináltam, egyszerűen hihetetlennek tűnt. Péternek még telefonon sem mondtam, de alig vártam, hogy hazaérjek. Két markomban két teszt, választás elé tettem az újdonsült apánakvalót. Egyik után a másikat is kérte, aztán (addigi) életem egyik legszebb pillanatát éltem át. Csak öleltük egymást és sírtunk. Mindenki örült, szűkebb és tágabb környezetemben egyaránt.
Decemberben már domborodott, amikor meglátogatott keresztfiam, Lóránd. Kérdezte van-e már neve? Mondtuk, nincs még. Erre ő: legyen Bendegúz. Majd a tiéd édesfiam – feleltem. Ki is bukott rögtön belőle, hogy aztán nehogy valami hülye nevet adjatok neki (egyébként már jelentkezett keresztapának – így van, hogy a keresztfiam komám is), mint például Máté. Le is csaptunk rá azonnal. Aznaptól már így szólítottuk. Utána tudtuk meg, hogy nevének jelentése Isten ajándéka.
A szülész-nőgyógyász sztárdoki volt, de első pillanattól eldöntöttem, hogy bízok benne. Bár nagyon szerettem volna magyarul szülni, mégis úgy döntöttünk, nem cocókázok havonta Csíkba... Már idejében tudtuk, hogy császáros szülés lesz, Máté ugyanis nyugodtan üldögelt a fenekén, nem volt hajlandó befordulni... A doki csütörtökön megkérdezte, hogy na, vasárnap vagy kedden (akkor volt szolgálatos) akarjuk Mátét megfogni először? Babinak is köszönhetően elég hamar eldöntöttük, hogy vasárnap lesz jó. Reggel 9-kor kellett jelentkeznünk a kórházban. Vizsgálatok, éhség, szomjúság, kint már javában tombolt a nyár. Körülöttem már három rend nőből lett anya, én még mindig vártam a soromra. Délután ötkor már fogyogatott a cérnám, belódultam rendesen a dokihoz, hogy azért mostmár ideje lenne nekem fogni, a munkaidőm már lejárt. Azt választottam, hogy költsenek fel, amikor világra hozzák. Néztem a mennyezetet, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem... Elaludtam, majd fél hatkor ébresztettek és fejemhez dugták a hajasbubát. Alig láttam, de gyönyörű volt. Beszéltem hozzá, majd újra álomba zuhantam.
Itt jön a Péter része, aki édesanyjával üldögélt a folyosón. Amikor megmutatták neki, azt mondta – olyan szép, mint Alain Delon.
Vasárnap estétől szerda délig valamilyen álomfélében lézengtem végig a kórházban, volt nehéz és volt vicces része is, de eltelt.
Az elmúlt tíz évben is voltak nehéz és vicces periódusok. Egy biztos: más az élet vele, de semmiért sem adnám.
Köszönöm neki és Péternek.

2018. május 6., vasárnap

Anya






Anyáknapi

Anyaként tudtam először úgy gondolni édesanyámra, mint egy nőtársra, anyatársra. Csekély 24 éves együttlétünk alatt sok mindent megértünk, megéltünk. Vitát, veszekedést, egyet nem értést. Főleg részemről. Tévedéseit világosan láttam, okai annak idején, sajnos egyáltalán nem érdekeltek. Sajnáltam magam, irigyeltem barátaimat, akiknek kapcsolatuk a szülőanyjukkal más volt, jobb volt. Vagy csak annak tűnt... ki tudja?
Halála után is sokat veszekedtem vele gondolatban, sok mindenért hibáztattam, de igazából a hiánya volt elviselhetetlen. Vagyis annak az anyának a hiánya, akit én elképzeltem magamnak. Az, hogy az anya is csak emberből van, eszembe sem jutott. Hogy neki is lehetnek kudarcai, vágyai, szomorúságai, megoldatlan ügyei..., azokra nem gondoltam. Szerintem az anyám kellett volna legyen, aki csak velem és öcsémmel kell törődjön, akinek már más dolga nincs is a világon... Aki gyerekeiből merítve mindig boldog, erős, határozott kell, hogy legyen...
Aztán néhány évre, másfél évtizedre jó mélyre ástam, eldugtam, nem foglalkoztam sem vele, sem hiányával. Anyaságom elején aztán irdatlan erővel tört elő minden, amit addig olyan remekül eldugtam. Megláttam benne a nőt, a társat, a szenvedőt... És akkor azon nyomban megbocsátottam neki. Remélem, hogy ő is nekem. Már csak azért is, mert hamarosan elérem azt a kort, amikor ő kilépett az életemből. Önző vagyok, igen. Tudom.

2018. február 10., szombat

Égi barátnőim




Gyűlnek és hagyják az űrt maguk után. Csilla, Abigél, Hugi. Csilla legelsőnek, még 94-ben. Összetörött szíve-lelke, nem bírta már cipelni földi súlyát. Rövid idő alatt veszítette el kedvét, a bánat rágta szívét-testét. Pedig nem sokkal azelőtt csattant ki a jókedvtől, gyönyörű volt, kedves és vidám, öröm volt vele lenni. Mint ahogy Hugival is. Nyaraltunk egyet 2Maion, talán 90-ben, emlékszem: a textilisták és a nudisták között vertük fel a sátrunkat. Még megvolt a kocsma is a nudistáknál, esténként jó zene szólt, táncoltunk, barátkoztunk, pasiztunk, meg minden. A Dobroban még valami Fülöp-szigeti tengerészeket is felcsíptünk, 1-2 Florio erejéig, majd futva menekültünk előlük. Évekig felemlegettük a nyaralást, készültünk még. Mikor Csilla elment, Hugi már Kolozsváron volt egyetemen, nem is tudta. Mikor a szesszió után hazajött Csíkba vakációzni, hosszú percekig fogta a kezemet, sírtunk és sírtunk és sírtunk...

Abban az évben kerültem Váradra, újságíró iskolába, ahol várt rám Abigél, a félig székely, hangos, egyenes, kemény asszonyka, két kisgyerekkel. Már sok mindenen átment, valahogy szinte mindig rossz társ mellé sodródott. Vasárnaponként többünket is meghívott ebédelni, a zacskós levesek és zsíros kenyerek után igazi felüdülést jelentettek húslevesei, pörköltjei. Lányának, Barkának tiszteletbeli keresztanyja lettem, most meg tiszteletbeli nagykeresztje, vagy keresztnagyja Lackófickónak, Barka kisfiának. 2015-ben még találkoztam Abbival, már elég rossz állapotban volt, harcolt a kórral, nem akarta feladni. Tavalyelőtt ő is elment. 

Várad után Gyergyó lett néhány évig a városom. Itt ismertem meg pár belevaló lányt: Micit, Katarint, Melánt, Samut. Hugi is eljárogatott Gyergyóba, talált a szó, a kacaj, a tánc, a buli. Ők nők című vizsgafilmemben, 99-ben olyant alakítottak, hogy csak na. Többször is beszéltük, hogy jó lenne már a második részt is leforgatni, hogy kiből mi lett...
Tegnap elment Hugi is. Túl korán ő is. Remélem majd találkoznak az égi kávézóban, rágyújtanak és ráérősen elbeszélgetnek.

Csilla, Abigél, Hugi, hiányoztok, fájtok, nagyon.