Mikulás
92-ben történt.
Nónándbaba keresztfiam 3 éves volt. 23 évesen ő volt az első a keresztgyermekek
sorában, ő volt az, akiért megharcoltam. Akit akartam, kértem, követeltem.
Magamra vállaltam a
Mikulás szerepét december ötödikén estére. Összegyűjtöttem a keresztszülők
által vásárolt ajándékokat, napokig varrtam a jelmezt. Áldozatul estek a piros
fotelterítők, egy nagy csomag vatta és gyakorlatilag minden, ami piros színű
volt a házban. Este hat órakor beöltözve, nagy szakállal, piros sipkával a
fejemen, magammal szörnyen elégedetten, óriási zsákkal a hátamon leindultam a
meredeken, mintegy 300 méter választott el házuktól, amelyben már nagyban
várták a Mikulást. Kicsi és a nagyok. Dúdorászva baktattam le a lépcsőkön, már
nagyon közeledtem. Ekkor ért a meglepetés. Egyvalamiről teljesen megfeledkeztem,
hogy akár találkozhatok is valakikkel. A ház melletti iskolából épp akkor
vonultak ki a a délutáni váltásban tanuló diákok, akik kitörő örömmel vettek
körül, Mikulás! – kiabálták. Teljesen megrémültem, mentettem a bőrömet
(szőreimet), zsákomat, magamat. Futásnak lendültem – ez a nehéz zsákkal nem is
volt könnyű – szedtem a lábaimat, ahogy csak tudtam. A gyerekek meg, félelmet
nem ismerve utánam iramodtak. Vicces jelenet lehetett, a menekülő Mikulás és az
őt üldöző boldogan visibáló tömeg. Nagy szerencsémre közel volt már a ház,
beugrottam a kapualjba és onnan a
pincébe. Ott remegtem, mint a nyárfalevél. A sötétségtől megijedve kb. 10 perc
múlva adták fel az iskolások, elvonultak. Bátorságot gyűjtve beléptem a házba,
végigcsináltam a műsort: szavalás, éneklés, majd ajándékosztás. Mindezek után
elmentem. Vissza a pincébe, ahol átvedlettem keresztmamává. Majd vissza a
házba, sűrű bocsánatkérések közepette, hogy lekéstem a Mikulás-járást. A
hároméves keresztfiam ölembe ült és azt mondta:
-
Ne
búsulj Kicsike, nem maradtál le semmiről! Ez nem is az igazi Mikulás volt!
-
Hogyhogy?
– kérdeztem.
-
Tudd
meg, hogy ez egy beöltözött néni volt.
-
Miből
gondolod? – kérdeztem meglepődve én, aki teljesen elégedett voltam performanszommal.
-
Olyan
szép kezei voltak, tudod, mint egy néninek – mondta ő teljesen nyugodtan.
Ezúton is
csókoltatom Bartha Lórándot, legeslegelső keresztfiamat. :)
